Kezdjük néhány alapfogalommal. Közel sem lesz olyan unalmas, mint amilyennek a cím alapján hangzik, és tényleg fontos megértenünk, mik azok a holonok, amelyekből Wilber szerint a Kozmosz felépül. A négy kvadráns pedig az a mátrix, amelyben tudásunk és tapasztalataink elhelyezhetővé válnak.

A holonok - Wilber Koestlertől vette ezt a nevet - vagy más néven részegészek a valóság építőkövei. A valóság holonokból áll. A holonok olyan entitások, amelyek egészek, de egyben egy másik egész részei is. Wilber azt a példát hozza, hogy az atom a molekula része, a molekula a sejté, a sejt a szöveté és így tovább, mindeközben önmagukban egészek is. Egy magasabb szint nem redukálható alacsonyabb szintű összetevőire, és egy holon nem redukálható a szubholonjaira. Emlékezzünk csak a Gestalt-alapelvre: az egész több, mint a részek összessége. A holonok pedig holarchiába, azaz hierarchiába rendeződnek: ami az egyik szinten egész, az a következő szinten az egész egy része. Minden keletkező holon meghaladja, és egyben meg is őrzi az elődeit. A szövet meghaladja meghaladja sejtekből álló összetevőit, de egyben meg is őrzi azokat. Minden holon mint egész, meghaladja a részeket, de egyben meg is őrzi azokat. Az evolúció (nem csak darwini értelemben) a meghaladva megőrzés szüntelen folyamata. Jegyezzük meg ezt a meghaladva megőrzést, a tudat evolúciójának tárgyalásakor újból elő fogjuk venni.

A négy kvadránst úgy érdemes elképelni, mint négy tengelyt, Vagy négy ablakot. Úgy is tekinthetünk rá, hogy ez a négy kvadráns a valóság négy dimenzióját képviseli - spirituálisabban megfogalmazva, ez a Szellem négy arca. Ez lesz az iránytűnk, amelynek segítségével a világ egyszerre bejárhatóvá, felfedezhetővé és átlátható válik - még akkor is, ha sok-sok táj van a térképen, ahol személyesen sohasem jártunk. Nem is kell a világ minden szegletét felfedeznünk ahhoz, hogy legyen róla tudásunk - elég, ha csak tudjuk, merre vannak a fontosabb hegyek, völgyek és tengerek, és mi döntjük el, ezek közül melyeket akarjuk meghódítani, és melyekről elég, ha csak egy útleírást olvasunk.

Azért kedvelem különösen ezt a mátrixot, mert elhelyezhetők benne a különféle filozófiai iskolák, tudományfilozófiai megközelítések, paradigmák és antropológiák, mellyel az egyes irányzatok dolgoznak. Egyszerre van benne helye a személyes, belső tapasztalatnak, az objektív, külső szempontú megfigyeléseknek, a hermeneutikának és a különféle objektív, monologikus, leíró természettudományoknak. Attól lesz elbűvölően komplex ez a világkép, hogy általa érthető válik, csak az egyik negyed perspektívájából szemlélni a világot durva redukcionizmus, amely beszűkíti a tudásunkat és azt a szellemi teret, amiben mozoghatunk. Ha azonban horizontunkat kiterjesztjük mind a négy negyedre, észrevehetjük, hogy az egyes holonok mind a négy negyedben jelen vannak, mégpedig egyszerre: és mindegyik negyedben ugyanannak a jelenségnek más-más arcát szemlélhetjük. Ezért tetszetős az integrálszemlélet: megengedő abban, hogy nem vagy-vagy van, hanem és: és nem kell elvetnünk, vagy jobbnak, előbbre valónak tartanunk az egy-egy nézőpontot a többihez képest; csupán tudnunk kell, hogy az adott jelenséget éppen melyik dimenzióból vizsgáljuk. Lehet, hogy ez így túl elvont, meg is világítom rögtön néhány példával. Mondjuk holnap. És utána azt is sorra vesszük, milyen módszerekkel, ember- és világképekkel dolgoznak az egyes kvadránsok.

Az izgalmas szellemi utazás folytatása következik.

A következő részek tartalmából: lesz benne esőtánc, spirituális élmeny vs neuronkisülések, és egy kis tudományfilozófia. Miért jó a statisztika a pszichológiában, de egyszersmind miért nem elég, vagy miért nem kizárólagos? Mit tehetünk, ha meg akarunk érteni egy jelenséget, és nem elégszünk meg pusztán a leírással?

Tarts velem, ha van kedved.