Az egyéni terápia az a klasszikus segítő-kliens helyzet, amelyre a legtöbbször asszociálunk, amikor a pszichológusok munkájára gondolunk.
Az egyéni terápiában ketten vannak: a terapeuta (vagy tanácsadó, képzettségétől függően) és a kliens. (Sokan a páciens megnevezést használják, én több ok miatt jobban szeretem a kliens megnevezést, ezért ezt is fogom használni.) Az egyéni folyamat előre meghatározott keretek között zajlik: a legtöbbször heti 1 találkozót jelent, körülbelül 45-60 percben. Ez az egyik legmélyebb, legalaposabb terápia, hiszen az üléseken valóban a probléma gyökereit tárjuk fel. A szakember adja az értő, megtartó, osztatlan figyelmét. Abban az egy órában csakis a kliensre figyel, csakis az ő lelke van a középpontban. Jól irányzott kérdéseivel segít feltárni a problémákat és azon igyekszik, hogy megtalálják a nehézségek forrását, valódi gyökerét és azzal tudjanak dolgozni.
A beszélgetésen kívül számtalan más eszköz áll a pszichológus rendelkezésére, attól függően, mit tanult, milyen módszereket sajátított el. Vegyünk ezek közül sorra elsőként kettőt!

KIP, azaz Katathym Imaginatív Pszichoterápia. A latin imaginatív szó a képzelet tevékenységére utal. A pszichoterápiás eljárást Hanscarl Leuner német pszichiáter fejlesztette ki az 1950-es években. A módszer analitikus alapokon nyugszik. Ez azt jelenti, hogy azzal az előfeltevéssel él, miszerint az ember nem csak és kizárólag tudatos lény, hanem gondolkodását, viselkedését és érzéseit jelentős mértékben meghatározza a tudattalanja is. Hétköznapi tudatosságunk eszköze a racionális gondolkodás, a beszéd, a tudattalan kifejező eszköze pedig a szimbólum, a kép.

A KIP során a terapeuta vezetésével irányított imagináció zajlik. A terapeuta elkísér bennünket saját lelkünk képeinek birodalmába, ahol olyan lelki tartalmak válnak hozzáférhetővé, melyek a verbalitás számára eddig rejtve maradtak. Kliensként csak annyi a dolgunk, hogy ebben a mélyen ellazult állapotban beszámoljunk arról, amit lelki szemeink előtt látunk. A képzett terapeuta érti a szimbólumokat, s értelmezni tudja a bennük kódolt, esetleges nehézségeket. Az eljárás azonban bőven nem csak diagnosztikus célokra jó! Ebben a módosult tudatállapotban dolgozni is tudunk tudattalan szimbólumainkkal, s a lélek sok konfliktusát, elakadását oldhatjuk fel így. Döbbenetes transzformáló erő rejlik ebben a módszerben!

 Korregresszió. Mély, ellazult tudatállapotban a terapeuta mintegy visszaviszi a klienst az időben korábbi életének (jellemzően gyermekkorának) valamely jelentős eseményéhez. Ebben a védett, terapeuta által kísért biztonságban lehetőség nyílik az emlékek újbóli átélésére, a kapcsolódó érzelmekkel való munkára. És felnőttként van egy óriási lehetőségünk a magunk számára! Felnőttként a saját felnőtt énünk is bevonható a regresszióba, és ő tud segíteni az egykor nehézséget átélt kisgyermeknek! Felnőttként megadhatja neki azt, amit egykor nem kapott meg, és megóvhatja attól, amitől annak idején nem volt, ki megóvja. Ez az érzelmi korrekció mintegy "újraírja" a lélekben az egykorvolt történéseket, immáron pozitív befejezéssel. Ami történt, megtörtént, nem tudunk rajta változtatni. De azt a rémült, szomorú kisgyermeket, aki azóta is a lelkünk mélyén él, ma már meg tudjuk védeni és vigasztalni.

Te mit tennél, ha találkoznál saját gyermekkori éneddel?

 (A képek forrása sorrendben: innen és innen.)