Hadd maradjak még egy bejegyzés erejéig Szendi Gábornál. Egyelőre úgy látom, nála olvasható magyarul Chun Siong Soon és munkatársainak 2008-as kísérlete. Ha nem, akkor tévedtem, ezt vállalom, de nem is ez most a lényeg.

A kísérletnek voltak már előzményei az agykutatásban. Korábban már felfedezték az SMA-t,  az ún. szupplementer motoros területet, mely az akarati működéssel szoros kapcsolatot mutatott. Eccles Nobel-díjas kutatótms ez a terület érdekelte, és munkatársaival együtt azon a véleményen volt, EEG-vel megtalálták az akarat agyi elektromos jelét, hiszen azt gondolták, a cselekvést az akarat indítja el. Benjamin Libet 1983-ban céljául tűzte ki, hogy megvizsgálja, a mozgás keletkezésének agyi szervezésében melyik pontos jelenik meg az akarás tudatos élménye, vagyis a kísérleti személy (a továbbiakban: ksz.) mikor gondolja először úgy, hogy meg akarja mozdítani az ujját. A ksz. egy speciális órát figyelve ült, és várta, mikor ötlik eszébe megnyomni az előte lévő gombot. Amikor észlelte a tudatában a gombnyomás szándékát, megjegyezte, hol áll az óra, amely ezredmásodperceket is képes volt mérni. A vizsgálatvezető eközben EEG-vel mérte a ksz agyában lezajlő folyamatokat valamint azt, mikor nyomja meg ténylegesen a gombot. A gombnyomás agyi kivitelezése a gomb tényleges megnyomása előtt legalább fél másodperccel elkezdődik, az akaratélményt azonban a ksz. csak tizedmásodpercekkel később élte át! Vagyis a cselekvést nem az akarat indította el, hanem éppenséggel fordítva: a cselekvés megszerveződésének elindulása váltja ki az akaratélményt.

Soon és munkatársai további kísérleteket folytattak a témában. 2008-ban azt a feladatot adták a ksz-eknek, hogy bámuljanak mereven két gombot, és amikor spontán késztetésük támad arra, hogy az egyiket megnyomják, jegyezzék meg az óra állását, és nyomják meg a gombot. A ksz-ek agytevékenységét fMRI-vel monitorozták. A vizsgálatvezetők már a cselekvési szándélk tudatosulása előtt 8-10 másodperccel (nem tizedmásodperccel!) meg tudták jósolni, melyik gombot akarja majd a ksz. megnyomni.

Mitől ennyire drámai ez a felfedezés? A kísérletek alapján úgy fest, hogy valaminek a hatására az agyban elindul egy cselekvés megszerveződése, majd egy idő után erről tudomást szerez az alany is, és ekkor keletkezik az akarás élménye. Tehát korántsem az történik, amit oly régóta gondoltunk, hogy akarunk valamit, agyunk kiadja a parancsot, testünk pedig végrehajtja. Vagyis, akarunk valamit, de először nem a tudatunk akarja. Akkor hát mi? A lélek? A tudattalan? Az ufók a Plejádokból, akik besugároznak gondolatokkal? Félretéve a tréfát, ez a felfedezés több, mint döbbentetes. És alapjaiban döngeti a nyugati világ "csak akarni kell"-fétisét. Őszintén remélem, hogy megérjük ennek a kísérletsorozatnak a folytatását, és talán a magyarázatát is. Addig is, ha épp tavaszi diétánkat tartjuk, nem ér befalni egy tábla csokit, majd azzal védekezni, hogy ezt nem is mi akartuk, csak azt hittük...