Miért jó a csoportos önismeret? Mire jó az, ha a nehézségeinket egy csoporttal osztjuk meg? Hiszen ez olyan intim, nem? Még egy embernek is nehéz elmondani az igazán nehéz dolgokat, hát még egy egész csoport előtt "kiteregetni a szennyest"! Miért jó ez nekem?

Lelki problémáink, elakadásaink a kapcsolatainkban alakulnak ki. Kicsi korunkban a szüleinkkel, testvéreinkkel, távolibb családtagokkal való kapcsolatunkban, később az iskolában, a kortárs csoportokban, még később párkapcsolatainkban. Nem is beszélve a gyermekeinkről. A kapcsolatainkban sérül(het)ünk az életünk során, éppen ezért kapcsolatokban tudunk gyógyulni is. Egy másik kapcsolat szeretetteljes, elfogadó, megtartó ereje újra tudja írni a szenvedést okozó sérüléseket. Egy önismereti csoportban nyílik igazán alkalom ilyen kapcsolódások kiépítésére. Megtapasztalhatjuk, hogy a csoport akkor is szeret, amikor mi éppen nem szeretjük magunkat. Akkor is megtart, amikor épp életünk központi problémájával dolgozunk zokogva, kétségbeesve. Akkor is elfogad, amikor kevésbé szalonképes érzéseink jönnek elő: a szégyenünk, a haragunk, a félelmeink. És ennek szavakban kifejezhetetlen gyógyító ereje van!

A csoportban azt is megtapasztalhatjuk, hogy sokan küzdenek hasonló problémákkal, mint mi. Kiderülhet, hogy a látszatra magabiztos üzletasszony, éppúgy önbizalomhiányos, a harsány hippi legbelül éppúgy szorong. Felszínes ismerőseinkkel, sőt, gyakran még barátainkkal sem osztjuk meg az igazán komoly problémáinkat. Évek hosszú munkájával alakítjuk ki az úgynevezett publikus ént: azt az énünket, akit szívesen vállalunk a külvilág előtt. Csodálatosan felszabadító tud lenni, amikor egy biztonságos közegben végre megnyílhatunk, megmutathatjuk, mi van valójában a lelkünk legmélyén. Már csupán ezzel az egy gesztussal a felét megtettük a gyógyulás felé vezető útnak. A társas támogatás elengedhetetlen lelki szükségletünk, és ezt a maga teljességében élhetjük át egy önismereti csoportban. Természetesen nem kell rögtön az első órán kitárulkoznunk. A csoportban mindenki olyan ütemben nyílik meg és olyan mélységben osztja meg a nehézségeit, amennyire az neki komfortos. A csoportban semmi sem kötelező. A tagok maguk döntenek arról, mennyit mutatnak meg magukból.

A csoport a való élet modellje. Ugyanolyan emberek járnak a csoportba, mint akik mellettünk ebédelnek a munkahelyi menzán, és szállnak be velünk a lakóházunk liftjébe. És mi sem reagálunk másként a csoporttagokra, mint ahogy az életben a kapcsolatainkra: így a csoport keretei lehetőséget nyújtanak, hogy górcső alá vegyük társas kapcsolatainkat. A csoport ezt visszatükrözi számunkra, és a vezető (vagy vezetők) képesek a csoportban zajló jelenségeket a csoport és az egyének javára fordítani.

A csoport minden egyes tagját és a vezető(ke)t is titoktartás kötelezi. Az első alkalommal mindannyian ígéretet tesznek, hogy ami a csoporton belül történik, azt nem osztják meg másokkal, nem adják ki senki bizalmasan megosztott információit. A csoportban nincs ítélkezés, minősítés és - jobb esetben - tanácsadás sem. Ehelyett építő jellegű hozzászólások és minden esetben énkommunikáció.

 A csoportokban az első (olykor a második) alkalom végén kell elköteleződni, azaz dönteni arról, vállaljuk-e, hogy az előre megbeszélt időpontokban megjelenünk az alkalmakon. Ez alatt az idő alatt tapasztalatot tudunk szerezni, és meg tudjuk ítélni, nekünk való-e a csoport, el tudjuk-e fogadni annak vezetőjét/vezetőit. Az első alkalom nem jár semmiféle kötelezettséggel számunkra. Akkor meg miért ne vágnánk bele? Hiszen csak nyerhetünk!