Attól függően, melyik kvadránsban vagyunk, az adott negyed szemlélete kijelöli a módot, ahogyan közelíthetünk vizsgálatunk tárgyához, és a kérdéseket, amelyekre az adott kontextusban értelmes válaszokat kaphatunk.

Kezdjük a jobb felső negyeddel, mert első közelítésre azt szokás a "legtudományosabb" negyednek tekinteni. Vagyis pontosabban, a jobb oldali két kvadránst szokás tudományosnak tekinteni. A bal oldali utak sem spekulatívak, sőt; csak teljesen más eszközöket kell használnunk, ha abban szeretnénk megérteni valamit. Interakcióba kell kerülnünk a jelenséggel, kérdéseket kell feltennünk neki, s mindez másfajta megértést eredményez, mint a jobb oldali utak kívül maradó távolságtartása. Vegyünk ehhez példának a pszichológiát. A jobb felső negyedben a pszichológia olyan eszközökkel dolgozik, mint a kísérlet, a leíró statisztika, a megfigyelés. A behaviorista iskola ide tartozik, hiszen nem arra kíváncsi a behaviorista vizsgálatvezető, miért teszi a kísérleti személy (állat) azt, amit, mi zajlik le benne, hanem csupán arra, hogy adott ingerre milyen választ ad. Ehhez nem kell interakcióba kerülni a kísérleti személlyel, elég csupán megfigyelni a viselkedését. A statisztikai szemlélet is ide tartozik: végy egységnyi reprezentatív mintát, figyeld meg őket, írd le a megfigyelt jelenséget, és vonj le belőlük következtetést. Ehhez sem kell belépnünk a vizsgált személyek világába: elég csupán távolról, "objektíven", deskriptíven vizsgálódnunk. Itt nem teszünk fel kérdéseket magának a vizsgálati személynek: egyszerűen mérjük a viselkedését, legyen az bármi: reakcióidő, agyhullámok, bőrellenállás, neuronkisülések. Rengeteg adathoz juthatunk ezáltal, viszont semmit sem fogunk megtudni arról, mi történik a vizsgált személy belső világában. Ha erre szeretnénk választ kapni, akkor a bal oldali kvadránsba kell átlépnünk.

A bal oldalon, a szubjektivitás és az interszubjektivitás világában tehetjük fel az imént megfogalmazott kérdéseinket. Mit érez, mit gondol, mit él át a vizsgálati személy, miközben agyi képalkotó eljárásokkal a jobb oldali halántéklebeny neuronkisüléseit detektáljuk? Deja vu élménye van? Spirituális tapasztalása? Enyhe epilepsziás rohama? Istenélménye? Lidércnyomása? Mindezt nem tudhatjuk meg, ha nem lépünk interakcióba vele, sem kérdezzük meg őt magát erről. Az agyi aktivitás mintázata adott - de a szubjektív élmény más és más lehet. Ez attól is, milyen kultúrában vizsgálódunk. Ugyanazt az agyi aktivitásmintázatot egy hívő keresztyén istenélménynek élheti meg, egy buddhista egyfajta ürességélménynek stb. Attól is függ az értelmezés, hogy maga az élményt átélő hogyan értelmezi azt. S máris nem elég a fenomenológia: ez már a hermeneutika világa. Az analitikus, feltáró, értelmező pszichoterápiák mind-mind a bal felső kvadráns részei - míg a pszichiátria, a kísérleti pszichológia a jobbé.

S mi a helyzet a bal alsó és a jobb alsó negyeddel? Nézzünk erre is egy példát! Wilber az esőtáncon mint jelenségen keresztül mutatja ezt be. A bal alsó negyedben a kutató úgy tanulmányoz egy adott közösséget, hogy részt vevő megfigyelővé válik, és megkísérli belülről megérteni. Belép egy közösség belső jelentéshálójába, ezt a jelentést a kulturális megfelelések megértése révén foghatja fel – ha megérti,mi a tánc jelentése. A jobb alsó negyedbe átlépve a kutató metodológiája megváltozik, s felveszi a már ismert, "külső szemlélő" nézőpontját. Itt azt vizsgálja, milyen funkciót tölt be a tánc a társadalmi rendszeren belül, nem az a fontos, mint mond egy helyi lakos a táncról, hanem, hogy a tánc egy objektív társadalmi rendszer része, s ez az objektív rendszer bizonyos mértékben meghatározza az egyének cselekedeteit. A tánc fenntartja a funkcionális illeszkedéseket. Ezek érvényes megállapítások, azonban semmit sem tárnak fel abból, ahogyan a táncot maguk a bennszülöttek megtapasztalják.

Ebből látható, hogy bármilyen holont vizsgáljunk is, ha valódi, komplex megértést szeretnénk, akkor csakis a metodológiai pluralizmus lehet az egyetlen adekvát alapelvünk. A természettudományos (tehát a jobb oldali) és a hermeneutikai (tehát bal oldali utak) megismerés – metodológiájukból fakadóan – két szemben álló szellemi habitus, vagy megismerésfilozófiai nézetrendszer. A természettudomány előfeltevése szerint a valóság objektív és egyértelmű, a megismerő független a megismerés tárgyától. A hermeneutika ezzel szemben a valóság sokértelmű, és lényegét tekintve kontextusba ágyazott; a megismerő pedig kölcsönhatásban áll a megismerés tárgyával. Hangsúlyozza a megértési folyamat közben formálódó magyarázat fontosságát, melynek alapja a megismerés tárgyával folytatott folyamatos párbeszéd, az ún. hermeneutikai kör.

A jobb oldalról szemlélve a bal oldali metodológiák akár spekulatívnak is látszhatnak; fontos azonban különbséget tennünk spekulativitás és szubjektivitás között. A bal oldali paradigmáknak is komoly, kidolgozott módszertana van, és az interszubjektivitást a megértés részévé téve éppolyan pontos paradigmákat alkot, mint jobb oldali testvérei. Míg a jobb oldali utak fő feladata a predikció, az oksági magyarázat találása, hipotézisek tesztelése, s a különféle változók közötti korrelációk vizsgálata, a bal oldali utak fő célkitűzése a megértés, a feltárás, a jelentésnek mint egésznek a megtalálása, kontextusában láttatva és értelmezve a jelenségeket.

A továbbiakban lassan elbúcsúzunk a négy kvadránstól - annyiban legalábbis, hogy belépünk a bal felső negyedbe, és ott vesszük górcső alá a tudat fejlődési szintjeit. Ha még mindig van kedved, tarts velem.