Kedvet kaptam én is 10 dolgos bejegyzést írni.

1. Bár társadalomtudománynak számít, mégis annyit kell számolni, mint egy kőkemény emelt szintű matek-fakultáción. Ez az, amit soha többé nem akartunk az érettségi után.

2. Az érzést, amikor pszichopatológia vizsgára készülve a vizsga előtti utolsó éjszakán az összes létező betegséget diagnosztizáljuk magunkon.

3. Hogy hiába tanultunk már tudományos alapossággal a tesztszorongásról, mégsem tud elmúlni. Vizsgatesztek közben biztosan nem.

4. A normalitásvizsgálatnak nem a klinikai diagnosztikában, hanem a statisztikai elemzések kapcsán vesszük hasznát.

5.  Azt a csalódást, amikor az első műhelymunka során rájövünk, hogy a nagyszabású vizsgálatról, amit titkon elsőéves korunk óta tervezgetünk, pénz-, erőforrás- és kutatásmódszertani akadályok miatt le kell tennünk. El kell kezdeni kisebbet álmodni.

6. Bár pontosan tudjuk - hisz vizsgáztunk is belőle - milyen káros pszichés és testi hatásai vannak az alkohol-, koffein- és drogfogyasztásnak, ez mégsem tántorít el attól, hogy éljünk vele.Az egyetemista élet már csak ilyen.

7. A diszkrétség nagyon fontos a pszichológiában. Ó, nem a rendelőben. A statisztikában.

8. Amikor beiratkozunk az egyetemre, ismerőseink nagyobb része hamar rákap arra, hogy tanácsot kérjen tőlünk különféle lelki ügyekben. Kisebb részük gyanakodva néz ránk, vajon olvasunk-e a gondolataikban.

9. Az érzést, amikor saját vizsgálatunk eredményét az SPSS outputjában látjuk, és p<0,05. Feels like heaven.

10. A legtöbb társaságban akad valaki, aki meggyőződéssel állítja, hogy a pszichológusok mind zakkantak, s csakis azért mentek erre a szakra, hogy magukat kezeltessék.