Érintőlegesen említettem már a korregresszió kapcsán. Most szeretném kicsit bővebben kifejteni, mert meggyőződésem és legmélyebb személyes tapasztalatom is egyben, hogy a belső gyermekkel való találkozás az önismeret egyik sarokköve. Miről van szó?

"(...) ha egy gyerek fejlődése elakad, ha elnyomja érzéseit, különösen a haragot és a sértettséget, akkor olyan felnőtté lesz, akiben egy megsértett, mérges gyerek lakik. Ez a gyerek aztán spontán módon összezavarja a felnőtt viselkedését. Először rémisztő lehet, hogy egy kisgyerek tovább élhet egy felnőtt testében. Bizony, éppen ezt állítom. Úgy hiszem, ez a múltbéli, elhanyagolt, megsebzett belső gyermek az emberi nyomorúság fő forrása. Amíg nem gyógyítjuk és védelmezzük meg a belső gyermeket, folyton-folyvást ki fogja élni magát, és összezavarja felnőtt életünket." - így róla John Bradshaw Vissza önmagunkhoz c. könyvének bevezetőjében. Hogyan történhet ez meg?

A regresszió a pszichológiában azt jelenti, hogy újjáéled egy korábbi életkori fázisra jellemző viselkedési minta, vagy egy korábbi fejlődési probléma ismételten jelentkezik. A legismertebb - fejlődéslélektan-könyvek által leggyakrabban idézett - példa, amikor egy, már stabilan szobatiszta kisgyermek kistestvére érkezésére ágybavizeléssel reagál, azaz visszaesik egy korábbi fejlődési szakaszba. Felnőttként is számtalanszor lehetünk regresszióban anélkül, hogy a leghalványabb sejtelmünk lenne erről! Természetesen nem vizelünk már ágyba, amikor maró féltékenység kerít hatalmába, és nem kenjük a falra a spenótot, ha valami nem tetszik nekünk, de tegye a szívére a kezét, aki még soha életében nem hisztizett, ordítozott, tombolt és csapkodott, amikor valami számára fontos nem úgy alakult, ahogy szerette volna? Márpedig a hiszti akaratérvényesítési probléma, és a dackorszak megoldandó feladatai közé tartozik - felnőttként elővenni ezt a viselkedésmódot időnként talán célravezető lehet, de semmiképpen sem az érett felnőtt személyiség reakciómódja. Ez egy ártatlan példa volt, időnként bárki hisztizhet, csinálhat egy kis cirkuszt, aztán az élet megy tovább. Mikor van gond?

Ha valakinek egészen pici gyermekkorától sok érzelmi nélkülözésben volt része, sok betöltetlen hiánya van, sokat bántották, akkor felnőttként, érzelmileg hasonló helyzetbe kerülve spontán regresszióba csúszhat és ebből az érzelmi állapotból reagálhat. Klasszikus példa, amikor valakit nem vagy nem jól szerettek a szülei/gondozói kisgyermekként. Felnőttként ekkor - tudattalanul - a partnerkapcsolatától fogja elvárni, hogy betöltse az érzelmi hiányait. Ezáltal pedig a kapcsolatban nem felnőttként, hanem érzelmileg ugyanabban a kisgyermek-énállapotban lesz jelen. Erről persze (tudatosan!) semmit sem tudnak a felek, viszont a legkülönbözőbb párkapcsolati problémák melegágya lehet! És ez csak egy példa.

A legtöbben - sajnos - valamennyire sérültünk gyermekkorunkban. Ki többé, a szerencsések kevésbé, az egészen szerencsések egyáltalán nem. Érdemes végiggondolni, milyen hiányaink, sérelmeink fakadnak gyermekkorunkból. Ehhez remek segítséget ajánlok: a már említett Vissza önmagunkhoz c. könyvet, valamint Pál Ferenc A szorongástól az önbecsülésig c. csodálatos írását. Ha pedig egyedül nem boldogulunk, sosem szégyen segítséget kérni. A személyiségérlelés a kiteljesedés alapköve. Nem lehet megkerülni.