... csak a szex jól működjön benne,

Nem, sajnos nem fogok 10 tippet adni, mitől lesz a szex a hosszú távú kapcsolatokban. Ha tudnám, ha tényleg tudnám, nem blogjegyezést, hanem könyvet írnék belőle, árulnám akciósan, letölthetővé tenném e-bookban, és mindenhol hirdetném, hogy találtam valamit, ami a tényleg működik. Így inkább csak együttgondolkodásra hívlak, kedves Olvasó, főként, ha mersz őszinte lenni magaddal. Ez a cikk ugyanis nem arról fogsz szólni, hogy várd a férjed otthon vörös melltartóban, pohár pezsgővel, vagy próbáljatok ki időnként új dolgokat egy szexshop kínálatából. És nem akarlak olyan közhelyekkel sem terhelni, hogy a jó szexért minden kapcsolatban meg kell dolgozni, nem szabad hagyni ellaposodni a vágyat. Tudom, hogy ezt Te is tudod. Nem is hagyod. De néha talán érezhetsz olyasmit, hogy laposodik, a fene vinné. Szerintem ez rendben is van. Mégis, mit tehetünk mi, asszonyok, három-öt-tíz év házasság/együttélés után, hogy fellobogjon bennünk a libidó lángja? Jó lenne újra perzselő vágyat érezni, azt a levegőt is kiszorító izgalmat, a bőrborzongató érintést!

Szögezzük le, hogy sokkal nehezebb ugyanarra az ingerre mindig új és új választ adni, mint a megszokott válaszunkat adni mindig új ingerre. Lefordítva a szex nyelvére: egyszerűbb félrelépni, új kapcsolatba kezdeni, mint kitalálni, mi dobhatná fel a házaséletüket hosszú távon. A saját életemben is tapasztaltam ennek az igazságát. Tényleg könnyebb. Mégsem javaslom a félrelépést jó szívvel senkinek. Ideig-óráig jó, még az alapkapcsolat is felfuthat tőle, hosszú távon azonban szétviszi a kapcsolatot. Nem csak akkor, ha a másik fél tudomást szerez róla. A titok, az elhallgatás úgy működik, mint az olló két szára. Ha lesz egy titkom, onnantól kezdve a kapcsolatomban nem lehetek soha többé spontán. Vigyáznom kell, el nem áruljam magam, és ez egyre távolabb visz a másiktól, ahogy telik az idő. Hosszú távon felőrlődik a bizalom és az intimitás. Nekem ennyit ma már nem ér.

Az intimitás is kettős élű fegyver. Az én fogalmaim szerint elengedhetetlen a jó kapcsolathoz: tudok és merek megnyílni a másik előtt, feltétlenül megbízom benne, rá vagyok hangolódva. Ez a közelség nem azt jelenti, hogy állandóan együtt lógunk, vagy minden létező időnket együtt töltjük. Viszont elgondolkodtató, hogy ez a közelség vajon mennyire tesz jót a szexualitásnak? Hisz ott az ismerős, nyugodt, biztonságos terep éppen hogy kontraproduktív lehet. Hétvégén épp erről beszélgettünk egy baráti párral. Sok-sok üveg bor után, a mély őszinteség hangján. Mindannyiunk ismeri ezt az állapotot. Egy bizonyos kor után másra sem vágyunk, mint intim, megállapodott, bizalomteli kapcsolatra, aztán néhány ebben eltöltött év után fő a fejünk, honnan tehetnénk szert némi extra izgalomra.

Sok férfi ismerősöm számol be arról, hogy nehéz elköteleződnie. Nagyon szereti a partnerét, de nehéz meghoznia azt a döntést, hogy innentől fogva az életben soha senki mással nem fog szeretkezni. Az a nehéz egy ilyen választásban, hogy az összes többire nemet kell mondaniuk. Megértem őket, s tudok velük empatizálni. Egy férfi terapeuta ismerősöm ezt "örök férfi problémának" címkézte. Most azon gondolkodom, vajon miért csak férfi probléma ez? Mi nők nem küzdünk ezzel? Mert ugye, mi nők, természetünknél fogva monogámok vagyunk, a családnak szenteljük magunkat, és erotikus vágyaink kizárólag egyetlen férfira irányulnak. A fenét! Sajnos, ha csak megpendítem ezt a húrt, legtöbben gyanakvóan kezdenek rám pillantgatni: valami baj van a házasságommal. Pedig nincs. Mindezek természetes folyamatnok, többször átéltem már, s hallottam másoktól is, akik mertek őszinték lenni magukhoz. De épp ezért nehéz róla beszélni is. Azt tapasztalom, ha egy házas, elkötelezett kapcsolatban élő férfi az újdonság vágyáról, az izgalom kereséséről kezd el beszélni, akkor két reakció várható. 1. Valami baj van a nővel otthon. Nyilván nem ad meg neki mindent, frusztrált frigid hülye picsa, szegény férfi. 2. Ez teljesen természetes, Józsikám, a férfiak már csak ilyenek. Ezzel szemben, ha a nő kezd ilyesmiről beszélni, az egyetlen reakció az elképedés és a vészvillogás a szemekben, hogy mi van, baj van a házasságoddal?? Nem szereted már a férjed? Úgy érzem, ilyenkor falakba ütközünk. Kimondatlanul is az hallatszik: a nő örüljön, hogy van szerető férje, jó élete, mi a fenét akar még?

Mit tehetünk mi nők magunkért, a házasságunkért, a szexért, önmagunkért? Ha van kedved, gondolkodj velem!